Nagyon várom már a szeptembert!
És nem azért, mert nem tudok mit kezdeni a gyerekekkel, mert az sem lesz könnyű, hogy megint időben kelni, elkészülni, aztán értük menni, szervezni vég nélkül, ellenőrizni...
Inkább azért, mert már megint ezer és ezer terv van a fejemben, ami a munkámmal kapcsolatos, és ezeket hátraszorítottam a nyár idejére, de már kevéssé tudom magamban tartani őket :)
Igyekszünk azért kihasználni a hátralévő utolsó hetet, jövünk-megyünk, beszerzünk, bekötünk, elpakolunk, rendszerezünk. És gondolkodunk. Sokat. Arról, hogy mit hogyan tudunk bevállalni szeptembertől májusig.
Felkérés, lehetőség van. De mi fér bele a munka mellett? Zeneovi, gyülekezeti munka, kórus, tágabb család, barátok, esetleg egy csöpp pihenés? Hajlamosak vagyunk túlvállalni magunkat, aztán meg már nem lehet visszalépni.
Nehéz döntéseket hozni, pedig arra már rájöttünk, hogy a rossz döntés is jobb, mint nem dönteni. Mégis, nem csupán egy emberről döntünk, hanem egy 5 fős családról. Ráadásul nem szeretnék tisztán anyagi szempontból értékelni, még akkor sem, ha minden épeszű ember eszerint mérlegel - és mi sem vagyunk milliomosok.
Mindeközben dübörögnek a hétköznapok, igyekszek behozni az egész nyári lemaradást: lábtorna, logopédia, beszédfejlesztés és közös játék terén. Azt hittem, egész évnyi muníciót begyűjtök majd, de mindez az utolsó hétre maradt. Megint.
