A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szülői kapcsolat. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szülői kapcsolat. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. május 11., péntek

Na most őszintén...

Az őszinteség kulcskérdés. Legyünk őszinték! Ám ez nem olyan könnyű. Akár még önmagunkhoz sem!
Nagyobbik lányom gyakran próbál kibújni a felelősség alól. Persze 9 évesen ez még átlátszó tud lenni, ami jó lehetőség a tisztázásra. Abba az irányba próbálom terelni, hogy merjen felelősséget vállalni tetteiért, szavaiért, legalábbis szeretném, ha felnőve megbízható ember váljon belőle.

Mint sok más területen, itt is a személyes példaadás segít a legtöbbet. Az őszinte kommunikációt tanuljuk magunk is, mert sajnos nem így szocializálódunk. Elég megnézni egy szappanoperát, és azt fürkésszük, hogy vajon a kimondott szavak mögött mit gondol a másik valójában? Ezt magunkon is megfigyelhetjük, én legalábbis számtalanszor rajtakapom magam, hogy ironizálok:
Kiborult a tej? Na ezt jól megcsináltad! -a gyerek szó szerint érti, ugyanakkor érzi, hogy érzelmeink másról beszélnek, valójában nem volt jó, amit csinált. Jó esetben az érzelmeknek fog hinni, így viszont megtanulja, hogy a szavainknak ne tulajdonítson túl nagy jelentőséget!
Igen, ilyen apróságokon is múlhat, hogy a gyerekünkből őszinte, nyílt ember legyen!

Egy ideje igyekszünk ügyelni erre, de számtalanszor kell még mindig kijavítanom magam. Az irónia könnyen észrevehető, de vannak ennél rejtettebb dolgok is.
Tegnap mondtam pár dolgot a páromnak, amiről abban a pillanatban tudtam, hogy nem kellett volna. Mégis, nem tudtam rögtön őszintén elmondani, hogy rosszul reagáltam, neki van igaza, hanem magyarázkodni kezdtem. Később derengett fel, hogy bizony még magamhoz sem voltam őszinte! Ragaszkodtam legbelül a vélt igazamhoz, elnyomtam a felismerést, miszerint hibáztam.

Ezek után nem csoda, ha a lányunk hasonlóan viselkedik, hiszen a gyerekek irtó érzékeny műszerek, azonnal rezonálnak az érzelmi változásokra, akármit is mondanak a szavak.

Mi a megoldás?
Szükségünk van minden nap egy kis időre, amikor rendbetesszük a lelki életünket. Szánjunk időt rá, hogy feldolgozzuk az eseményeket, átgondoljuk a reakcióinkat, és merünk "tükörbe nézni".
Nem könnyű belátni hibáinkat, még nehezebb ezeket beismerni egy másik ember előtt. Mégis, ezzel olyan útravalót adunk gyerekeinknek, amin keresztül ők is egészségesebbek lesznek, lelki értelemben.

2012. április 28., szombat

Fontos vagy!

A gyerek az életem értelme! Ő a legfontosabb! Csak neki jó legyen!


Nem vitatom, hogy valóban fontos. De ez magában kevés.
Nagyon sok szülőt látok -és főleg anyukákat-, akik valóban mindent feláldoznak csemetéikért. Az alvásukat, a szabadidejüket, a magánéletüket. Valamennyit fel kell adni, főleg, amikor megszületik a pici, természetes, hogy őhozzá igazodunk, hiszen életben sem maradna, ha nem ezt tennénk! Emlékszem, engem ez mennyire megviselt annak idején, mikor az első született... valahogy nem gondoltam bele, hogy valóban 24 órás szolgálatban kell lenni, néha úgy éreztem, egy percemről sem dönthetek magam, mert mindent ő határoz meg...
A második, harmadik gyereknél már nem volt ez akkora trauma, ráadásul ott voltak a nagyobb tesók is, akik azért rövidebb időre lekötötték a kicsi figyelmét.

Valahogy arra törekszünk mégis, hogy egyre kevésbé vegyenek igénybe. Hogy átaludják az éjszakát, megtanuljanak egyedül enni, járni, felöltözni. Az önállóság első lépései. Jó esetben halad tovább a folyamat, mindaddig, míg érett, magukról gondoskodni tudó, döntéseikért felelősséget vállaló felnőttek lesznek. Ez lenne a cél, ezt kéne szem előtt tartani minden életkorban! Ez a téma is megér még egy bejegyzést, de most nem ezt tenném a figyelmünk középpontjába.

Hanem téged, kedves anyuka.
Miközben gyermeked körül forogsz, gondolsz-e önmagadra is? Megengeded-e magadnak, hogy lazíts? Rendben vagy-e önmagaddal? Értékesnek tartod-e magad, elég fontosnak, hogy néha foglalkozz a hobbiddal, elmenj egyedül valahová, vagy csak pihenj? Nem, ez nem önző dolog.
Sőt: ha nem vagy kiegyensúlyozott, nem vagy elégedett magaddal, esetleg önértékelési nehézségeid vannak, akkor ezt fogod továbbadni a gyerekeidnek is.
Őket márpedig szeretnénk sikeresnek látni majd, igaz? Tehát ha önmagunknak hagyunk időt, hogy megismerjük önmagunkat, egészséges önértékelésünk legyen, akkor tudunk igazán jó példák lenni gyerekeink előtt.
Ha ez nem megy egyedül, szabad (kell) segítséget kérni!

Igaz ez a házastársi kapcsolatra is. A gyerekek akkor érzik magukat biztonságban, ha a házasság rendben van. Hagyj időt rá hogy átgondold: valóban rendben van? Nem a kisebb összezörrenésekre gondolok, az mindenhol előfordul. Az viszont már fontos lehet, ezeket hogyan rendezzük? Rendezzük, vagy csak a szőnyeg alá söpörjük? Vagy mindig egyikőtök enged? Tudtok-e közösen döntéseket hozni? Tisztelitek-e egymást? Kifejezitek-e egymás felé az érzéseiteket, akár a pozitívakat, akár a negatívakat?

Ez az alapja a gyereknevelésnek.
Így azt kell mondanom: fontos vagy, kedves édesanya, te magad! Nem a gyerekek viszonylatában csupán, hanem önmagadért.

Elhiszed?