Fontos vagy!

A gyerek az életem értelme! Ő a legfontosabb! Csak neki jó legyen!

Nem vitatom, hogy valóban fontos. De ez magában kevés.
Nagyon sok szülőt látok -és főleg anyukákat-, akik valóban mindent feláldoznak csemetéikért. Az alvásukat, a szabadidejüket, a magánéletüket. Valamennyit fel kell adni, főleg, amikor megszületik a pici, természetes, hogy őhozzá igazodunk, hiszen életben sem maradna, ha nem ezt tennénk! Emlékszem, engem ez mennyire megviselt annak idején, mikor az első született... valahogy nem gondoltam bele, hogy valóban 24 órás szolgálatban kell lenni, néha úgy éreztem, egy percemről sem dönthetek magam, mert mindent ő határoz meg...
A második, harmadik gyereknél már nem volt ez akkora trauma, ráadásul ott voltak a nagyobb tesók is, akik azért rövidebb időre lekötötték a kicsi figyelmét.

Valahogy arra törekszünk mégis, hogy egyre kevésbé vegyenek igénybe. Hogy átaludják az éjszakát, megtanuljanak egyedül enni, járni, felöltözni. Az önállóság első lépései. Jó esetben halad tovább a folyamat, mindaddig, míg érett, magukról gondoskodni tudó, döntéseikért felelősséget vállaló felnőttek lesznek. Ez lenne a cél, ezt kéne szem előtt tartani minden életkorban! Ez a téma is megér még egy bejegyzést, de most nem ezt tenném a figyelmünk középpontjába.

Hanem téged, kedves anyuka.

Miközben gyermeked körül forogsz, gondolsz-e önmagadra is? Megengeded-e magadnak, hogy lazíts? Rendben vagy-e önmagaddal? Értékesnek tartod-e magad, elég fontosnak, hogy néha foglalkozz a hobbiddal, elmenj egyedül valahová, vagy csak pihenj? Nem, ez nem önző dolog.
Sőt: ha nem vagy kiegyensúlyozott, nem vagy elégedett magaddal, esetleg önértékelési nehézségeid vannak, akkor ezt fogod továbbadni a gyerekeidnek is.
Őket márpedig szeretnénk sikeresnek látni majd, igaz? Tehát ha önmagunknak hagyunk időt, hogy megismerjük önmagunkat, egészséges önértékelésünk legyen, akkor tudunk igazán jó példák lenni gyerekeink előtt.
Ha ez nem megy egyedül, szabad (kell) segítséget kérni!

Igaz ez a házastársi kapcsolatra is. A gyerekek akkor érzik magukat biztonságban, ha a házasság rendben van. Hagyj időt rá hogy átgondold: valóban rendben van? Nem a kisebb összezörrenésekre gondolok, az mindenhol előfordul. Az viszont már fontos lehet, ezeket hogyan rendezzük? Rendezzük, vagy csak a szőnyeg alá söpörjük? Vagy mindig egyikőtök enged? Tudtok-e közösen döntéseket hozni? Tisztelitek-e egymást? Kifejezitek-e egymás felé az érzéseiteket, akár a pozitívakat, akár a negatívakat?

Ez az alapja a gyereknevelésnek.
Így azt kell mondanom: fontos vagy, kedves édesanya, te magad! Nem a gyerekek viszonylatában csupán, hanem önmagadért.

Elhiszed?

A kérés hatalma

Megcsináltad már a leckédet?
Miért nincs még rend az asztalodon?
Menj fürdeni/fogat mosni/öltözni!
Vacsoraaaaaaa!!!!

Ismerős mondatok? Valószínűleg a legtöbb családban mindennaposak. Rövid, tömör, kifejezi a lényeget. Mondjuk úgy, praktikus mondatok. Mi is így nőttünk fel, ezt hallottuk, ezt építettük be magunkba. Lehet másképp? Kell másképp???

Leszögezem, hogy amikről írogatok, leginkább olyan témák, amik engem is foglalkoztatnak. Vagyis nem jelenti azt, hogy mindezekben élen járnék, viszont törekszem arra, hogy változtassak, ha úgy tetszik: fejlődjek. Így megfigyeltem magamon, hogy leginkább akkor osztok utasításokat, amikor sürget az idő, ha feszült vagyok, vagy ha már többször szóltam, és nem történt semmi.

A kérésnek ott van jelentősége, hogy a gyerek kvázi eldöntheti, megteszi-e amire kértem, vagy nem. Van személyes felelőssége erről a döntésről! Persze nem szeretnénk, ha kénye-kedve szerint döntene, elvégzi-e a dolgát, így lehetőségünk van választás elé állítani:
Dönthetsz úgy, hogy nem teszed meg, de akkor ez meg ez lesz a következménye.
Leckeírásnál, vagy hangszertanulásnál gyakran alkalmaztam már ezt.
Nem írod meg a leckét? Jó, van rá lehetőséged. De akkor holnap feketepontot kapsz, és előbb-utóbb be kell pótolnod.
Nem szeretnél gyakorolni? Jó, lehetséges, de a hangszertanár előtt ezt neked kell felvállalnod.

A kérés lehetőséget ad a mérlegelésre is. Ha a gyerek épp játszik, mi megkérjük, hogy menjen mondjuk fürdeni, mondhatja azt, hogy szeretném ezt még befejezni. Így a feszültségek csökkennek, lehetünk belátóak, figyelembe vesszük az ő szempontjait is.

Van még egy vonatkozása a kérésnek, gondoljunk magunkra, vagy a saját gyerekkori élményeinkre! Milyen érzés, ha parancsolgatnak nekünk? Nem kellemes, igaz? A kérésnek szívesebben teszünk eleget.

Mi van akkor, ha jól jönne a segítség, de a gyereknek épp nincs kedve? Most nem a kötelességeiről van szó, hanem valami pluszról. Ráerőltessük? Kérésünk csupán mézesmadzag volt, valójában muszáj lenne jönnie? Van ilyen is.
Én arra törekszem ilyenkor, hogy kifejezzem az érzéseimet, őszintén. Elmondhatom, hogy most csalódott/szomorú/mérges vagyok, mert számítottam rá. Ez alkalmat ad a gyereknek arra, hogy átgondolja döntését.

Kipróbálod?

Nem maradsz le a további cikkekről, ha feliratkozol hírlevélre itt>>

Túl önálló?

Szombat reggel legkisebbik gyermekünk, a majdnem 5 éves Nóri azzal ébresztett minket, hogy készíthet-e magának kakaót. Egy pillanat alatt sok minden végigfutott bennem.
- kiönti a tejet
- nem éri fel a mikrót
- nem tudja beindítani a mikrót
- kanállal fogja enni magában a kakaóport
- ha valahogy mégis végigcsinálja, bizonyára takaríthatok utána...

A legegyszerűbb, ha felkelek és elkészítem neki én, ahogy máskor is... vagy mégsem?

Hányszor kerülünk hasonló helyzetbe!
Amikor főzök, általában sietek, mert más dolgom is van. Így inkább egyedül csinálom, a gyerekek csak zavarnak. A takarítás ugyanez a helyzet. Bevásárlás a gyerekekkel? Jobb nem is rágondolni!

Én magam is úgy nőttem fel, hogy a konyha közelébe se mehettem, amikor édesanyám főzött. Nem hibáztatom, két ember helyett dolgozott, tényleg nem ért rá engem tanítgatni. Nagymamámnál is sokat voltam emiatt, ő viszont sok mindenbe beavatott: sütésbe, varrásba, hímzésbe...
Így adódott, hogy amikor férjhez mentem, nem tudtam főzni, se a háztartási teendőket átlátni, csupán sütni :D

Most szülőként azt látom, hogy nagyon fontos egész kicsi kortól bevonni a gyerekeket a napi teendőinkbe. Kamaszkorban már késő elkezdeni! A teregetésben már a legkisebbek is tudnak segíteni, és biztos láttunk már totyogókat kisseprűvel a kezükben :) Ilyenkor nem a hatékony munkavégzés a lényeg, több időt vesz igénybe a dolog, és igen, utána valószínűleg nekünk kell újból elvégezni a feladatot...

Ne gondoljátok, hogy én élen járok ezen a területen! Míg nem voltak ovisok, addig jobban bevontam őket, most, hogy már nekem is több a teendőm, bizony sietek, éppúgy, mint édesanyám annak idején... A férjemnek több a türelme most, jó látni, amikor együtt sütnek palacsintát, vagy keverik a pörköltet :) Nagyon jól kihasználható az ilyen együtt töltött idő arra is, hogy a gyermek "szeretettankját" töltögessük -erről írok még később. Jó lehetőség a beszélgetésre, az érintésre; a közös tevékenység összekovácsol, a sikerélmény az önbizalmat erősíti.
Több időt igényel így a főzés? Igen. Több munkát az eltakarítás? Így van. Megéri? Nyilvánvalóan!
Különben is, ki mondta, hogy a gyereknevelés nem 24 órás feladat?

Mit gondolsz erről? Kíváncsi vagyok a véleményedre!

Ha a további cikkek is érdekelnek, iratkozz fel hírlevélre>>