Szülők szabadságon

Zsuzsinak ajánlva ;)

Source: google.com via Ann on Pinterest

Időnként a szülői szerepből is szükséges szabadságra menni. Egyénenként változó, mikor történhet meg az első ilyen kiruccanás, és mennyi időre bízzuk őket másra. Sok kérdés vetődik fel ilyenkor, meg kell küzdeni lelkiismeretfurdalással, aggodalmakkal, talán még a rokonok, szomszédok becsmérlő szavaival is. Most borítom az időrendet, és nem ezekről szeretnék írni, hanem arról: mire számíthatunk, amikor hazajövünk?

Múlt héten táboroztattunk a férjemmel, csupán legnagyobbik gyermekünket vittük magunkkal. A két kisebb - 8 és 5 évesek - egy hétig nem voltak velünk. Egyszer-egyszer felhívtam az aktuális felvigyázót, így tudtam, jól elvannak, látványosan nem hiányolnak.
Mivel nem az első alkalom, amikor hosszabb időre elmegyünk, igyekeztem készülni a hazajövetelre. Ennek ellenére a forgatókönyv eképpen zajlott:

1. Megérkezés barátnőmékhez, akik vigyáztak rájuk a hét második felében.
Tesók egymás nyakába ugrása, majd a szülők és távollevő gyerekek megható összeölelkezése.
2. Gyerekek leválása, játék folytatása. Megfáradt szülők és megkönnyebbült felvigyázók beszélgetése, mi hogyan zajlott.
3. Hazaindulás. Egy gyerek hisztizik a kutyától. Barátunk nagy szemmel néz, majd megállapítja, hogy ez már bizony nekünk szól.
4. Csomagok óriási kupacba letevése, igyekezet, hogy mielőbb járhatóvá váljon a lakás.
5. Gyerekek módszeres és következetes egymást hergelése, viták, mi több, egymás oldalba bökése. Folyamatos, egymást túlkiabálni próbáló gyerek-mondandók.
6. Anya és apa kétségbeesett igyekezete, hogy a kipakolás is haladjon, vacsora is legyen, és a gyerekek se tegyenek kárt magukban.
7. Vacsora. Hisztiző gyerek, aki vagy nem reagál semmire, vagy ennek épp az ellenkezőjét teszi. Szülői ingerültség nőttön nő.
8. Apa megtörten kérdezi: most mit csináljak vele?

Ezen a ponton beugrott, amit az egyik könyvben olvastam régebben: ne fegyelmezz addig, amíg meg nem bizonyosodtál róla, hogy a gyerek "szeretet-tankja" fel van töltve!
Nosza, próbáljuk ki!
Férjem vacsorát otthagyva a hisztiző után ment, majd próbált elegendő időt vele tölteni, átölelve, beszélgetve. Jelentem, működik! Az érintett gyermek átmenetileg "megjavult", megette a vacsorát.

Source: pollybland.com via Sara on Pinterest

Szülőként nagyon nehéz egy hét távollét után újra felvenni a fonalat. Gyorsan be kell vásárolni, hiszen még kenyér sincs itthon. Főzni, mosni, talán takarítani is kell. Elpakolni a rengeteg holmit, gondoskodni a háziállatokról, ha vannak, elintézni telefonokat, levelezést, és manapság már az elintézendő közt lehet, hogy megnézzük, mi történt időközben a világhálón.A gyerekek szemszögéből egy számít ilyenkor: fontosabb vagyok-e neked, mint mindezek a tennivalók?
Nehéz a sok dolgot elintézni, de még nehezebb azokat félretenni egy időre, amíg "feltöltjük" a gyerekeink szeretet-tartályát.

Pedig megéri. Utána akár be is lehet vonni őket a rendrakásba, kipakolásba, stb. A számítógép előtt töltendő feladatokat pedig érdemesebb olyankorra halasztani, amikor már lefeküdtek.

Gyerektől függ, kinek mennyi kell ahhoz, hogy helyreálljon a lelki békéje. Lehet, hogy úgy tűnik, elég időt szántunk már rá, aztán pár óra múlva újra "tölteni" kell.
Főleg akkor nehéz ez, ha nem egy gyerekről van szó, hiszen a ráfordítandó idő a gyerekek számával arányosan növekszik. Ráadásul vannak olyan típusú gyerekek is, akik nem éreztetik látványosan, hogy szükségük van ilyesféle törődésre, mégsem sóhajthatunk fel, hogy "de jó, legalább vele nem kell most foglalkozni".

Összegzés:

• Tudatosítsuk magunkban már a hazajövetel előtt, hogy bizony türelmet próbáló lesz az első pár óra.

• Tudatosan tegyük félre az elintézendő dolgokat, meg fognak várni.

• Osszuk el a feladatokat párunkkal, a legsürgősebbet egyikünk elkezdheti, míg a másik rögtön a gyerekekre koncentrálhat. Utána akár cserélhetünk is.

• Ha a gyerekeket már "elsősegélyben" részesítettük, akár be is vonhatjuk őket a további teendőkbe, közben is adódik alkalom a beszélgetés folytatására, a "tank" töltésére.

Hasznosnak találtad? Oszd meg!
Van véleményed? Írd meg hozzászólásban!

Fontos vagy! 2. rész

Előző bejegyzésemben arról írtam, milyen fontos, hogy mi magunk jóban legyünk önmagunkkal, és erre is időt kell szánnunk, gyerekeink érdekében.

Most azt járnám körül picit, hogy valóban kifejezzük-e gyerekeink felé azt, hogy mi őket fontosnak tartjuk!

Mindennapos példa a saját életemből. Hazaérünk délután, két gyerek a suliból, egy az oviból. Mindegyik egész nap ott van, én közben itthon dolgoztam, így hazaérve egyszerre beszél mind a három, én próbálok rendet rakni, vacsorát készíteni, esetleg még elintézek egy-két dolgot.
"Figyelek, mondjad" -vetem oda valamelyiknek, miközben kipakolom a mosogatógépet, vagy épp leszedem a ruhát. Közben a másik gyerek mondandójára is reagálok, a harmadikra rászólok, hogy másszon le a konyhapultról.

Rádöbbentem, hogy ilyenkor bár én tényleg figyelek mindegyikre -hiszen a nők képesek párhuzamosan több dologra is koncentrálni :) -, a gyerekek szemszögéből nézve viszont ez kevés. Ettől egyik se érzi úgy, hogy VALÓBAN fontos számomra, ami aznap történt vele, vagy ami foglalkoztatja.

Ezek után nem csodálkozom, ha következnek a testvérek közti összecsapások, vagy a szülő ellen indított idegölő tevékenységek, hiszen gyerek-módra próbálják kiharcolni a kitüntetett figyelmet tőlem... még ha ezt a rendreutasítás formájában kapják is meg.

Olvastam egy 9 gyermekes édesanyáról, aki a hét minden napján egy gyermekével -két napon kettővel- fél órát kettesben töltött. Ő így oldotta meg, hogy gyermekei érezzék: egyenként is fontosak édesanyjuk számára!
Nem mondom, hogy ez a gyerekeknek elegendő, de ebben a helyzetben én sem látnék más megoldást.

Sajnos nincs más út, kifejezni, hogy fontos számodra, mint az idő, amit vele töltesz. Vehetünk neki ajándékot, új játékot, elvihetjük a legszuperebb játszóházakba, vagy akár moziba. Nem pótolja azt, hogy leülsz vele, csak te meg ő, és rá figyelsz.
Amíg kicsi, és nem tudtok beszélgetni, a közös játék is tökéletes. Nem a számítógépen, persze, hanem hagyod, hogy ő irányítsa, mit szeretne, hogyan és meddig.
Nem elég, hogy felépíted a LEGO-házat, majd otthagyod, hogy játsszál szépen (szintén személyes példa...).
A nagyobbakkal már lehet beszélgetni. Rengeteg minden történik az oviban, iskolában egy nap!
Erre az időre kapcsold ki a mobiltelefont, ne rohanj a géphez, hátha történt valami.
Ha vannak tesók, próbáld őket lekötni erre az időre, használd ki a pici alvásidejét, hogy valamelyik nagyobbal foglalkozz, vagy ha nem egyszerre kell őket elhozni az intézményekből, azt az időt is kihasználhatod, amíg valamelyikkel egyedül vagy.
Legyél kreatív!

Igen, mindez fárasztó, nem mindig lesz hozzá kedved, sőt, sajnálni is fogod néha ezt az időt, hiszen annyi más "felnőtt" dolgot lehetne -kellene- csinálni ezalatt!
Ilyenkor gondolj arra, hogy ha ki tudod fejezni, hogy fontos számodra a gyermeked, akkor ezzel építed az önértékelését, önbizalmát, ami a későbbiekben már nagyon nehezen pótolható! 
Ráadásul fel fogod fedezni, hogy mindegyik gyermeked egy különleges, egyedi kis világ! Ne maradj le róla!

Jól szeretni

Korábban azt írtam, a gyerekek legfőbb kérdése ez: Szeretsz engem?
Amikor a viselkedésükkel gond van, nem értjük, miért veszekednek, miért nem fogadnak szót, valójában ezt kérdezik tőlünk, a maguk éretlen, gyerekes módján.

Tegnap nagyon rossz napunk volt. Front lehetett, vagy más, de nagyon morcos voltam, mondhatni bal lábbal keltem. Ilyesmire a csemetéim roppant érzékenyek, hamar átvették a hangulatomat. Úgy éreztem, nincs máshoz energiám, csupán nézni ki a fejemből, és lehetőleg senki ne szóljon hozzám!
Persze a gyerekek érezték, hogy valami nincs rendben, ám mivel nem kaptak tőlem normális visszajelzést, elkezdték a szokásos módszereiket használni, hogy választ kapjanak. Mindez persze nem tudatos, de segít megérteni, miért zajlanak a dolgok úgy, ahogy!

Tehát, volt verekedés a testvérek között, volt kiabálás, csúnya beszéd, ajtócsapkodás, dobálózás, feszültség. Én szinte kívülről láttam az eseményeket, és tudtam, mit kéne tennem: erőt venni magamon, és egyenként "megválaszolni" az egyetlen kérdést -de hogyan is?


Nem szóval, hiszen maga a kérdés sincs szavakkal megfogalmazva.
Három eszközünk is van.
1. Szemkontaktus
Kaptad már magad azon, hogy ha mérges vagy, kerülöd a gyereked tekintetét? Én igen! Sőt, néha ki is mondom, hogy látni sem akarlak, vagy enyhébb formában: menj a szobádba! Most nézzük ennek a másik oldalát, amikor a szeretetünk kifejezésére használjuk. Tudunk erre is példát?

Kezdjünk el figyelni erre az egyszerű, de hatásos eszközre! Ha leülünk a gyerek mellé, vagy leguggolunk elé, nézzünk a szemébe! Nagyon sokat jelent!

2. Érintés
Amíg kicsi a gyerek, természetes, hogy ölbe vesszük, átöleljük, megsimogatjuk. Ahogy nő, egyre kevesebb lesz az ilyen fajta érintés. Vannak persze bújósabb gyerekek, akik szinte kiharcolják a jussukat, meg kevésbé törleszkedők is. Mégis mindegyiküknek szüksége van az érintésre! Nagyobbaknál elég egy vállonveregetés, egy simítás, de néha még az ölelés is belefér!

3. Minőségi idő
Az előző két eszközzel lehet élni egy-egy adódó pillanatban is, a minőségi idő már jóval nehezebb eset. Ezernyi dolgunk van, mindig rohanunk. A gyerek számára épp ez a lényeg: vagyok-e olyan fontos neked, mint az elintézendő feladataid?
Nem megspórolható, hogy időnként kiszakítsuk magunkat tennivalóinkból, és mindent félretéve -akár a telefont is kikapcsolva!- csak a gyerekre figyeljünk! Lehet ez beszélgetés, társasjáték, egy séta, vagy más közös tevékenység -de csak te meg ő!

Visszatérve a tegnapunkra, beláttam, hogy bármilyen nyűgös vagyok, a feszült helyzet csak egyféleképp fog megoldódni... igyekeztem a fenti három dologra hangsúlyt helyezni, külön-külön mindhárom gyerekem esetében. Nem mondom, hogy 100%-osan helytálltam, de a részleges erőfeszítéseim eredménye az lett, hogy a mai reggelünk viszonylag simán indult.

Mit gondolsz minderről?

Ha érdekelnek a további cikkek is, iratkozz fel hírlevélre, és értesítelek a legújabb témákról!