Mi a legfőbb kérdés?

Nem értem!
Mindent megkapnak. Na jó, azért mindent nem, de elég sok mindent.
Észre sem veszik, mennyi mindent a fenekük alá tolok: a ruhájukat reggelente, a tízórait és uzsonnát, az innivalót mikor szomjasak. Ellenőrzöm a leckéjüket, és hogy mindent bepakoltak-e másnapra. Gyakorlok velük a zeneórákra, a versenyekre, meghallgatom ügyes-bajos dolgaikat. Ügyelek a tisztaságukra, mosom a hajukat, kiterelem őket a szabad levegőre. Tanítom őket cipőt kötni, biciklizni, főzni.
Igen keveset várok el tőlük. Legyen rendben a tanulás, tartsanak rendet a szobájukban, fogadjanak szót, legyenek amolyan rendes gyerekek.

És mit tapasztalok?
2 perccel azután, hogy együtt vannak hárman, áll a bál. Veszekedés, kiabálás. A szobájuk rendetlen. A hajuk szintén. Valamit soha sem találnak. És a legrosszabb: bár úgy érzem, minden pillanata az életemnek Róluk szól, nekik ez nem elég, módszeresen és következetesen az idegeimre tudnak menni! Belebeszélnek a beszélgetéseimbe, akár élőben, akár telefonon próbálok kommunikálni másokkal. Egy percre sem lehetek kettesben a gondolataimmal, mert azonnal történik valami: sírás, árulkodás, szomjas vagyok, kiborítottam, levennéd??

Ismerős mindez, vagy csak mi küzdünk ilyesmivel?

A probléma valószínűleg ott rejlik, ami bennünk, szülőkben ilyenkor lejátszódik. De beszélek továbbra is magamról. Én azt gondolom, hogy mindent megtettem, elláttam őket, most akkor adjanak egy csöpp szusszanást nekem is. Ha mégsem, akkor azt kérdezem magamtól: "Mit tehetnék, hogy megszüntessem ezt a viselkedést, de azonnal?" És dühösen rájuk kiáltok, vagy indulatosan megteszem, amit épp kérnek. Esetleg beígérek némi büntetést, ha azonnal nem hagyják abba. Ez a helyzet bizony el tud fajulni, és számtalan családban látom, hogy naponta, akár éveken át küzdenek a kialakult helyzettel, játszmákat vívnak a gyerekeikkel.
Ki lehet ebből lépni?

A jó hírem: igen!
A kérdés feltevésén kell csupán változtatni! A jó kérdés: "Mire van valójában szüksége a gyerekemnek, amiért így viselkedik?" Lássunk mögé a dolgoknak! Több dolog is lehet a háttérben: aznap történt vele valami, ami feszültséget okoz benne. Rossz napja van. Kudarcélmény érte. Féltékeny a testvérére, és így szeretné felhívni magára a figyelmet. 
De a legfőbb, amire minden visszavezethető, az a gyerekben levő, nem megfogalmazott kérdés:
"Szeretsz engem?" 
Ne felejtsünk el két dolgot. Egyik, hogy a gyerek még éretlen, így nem tudja a benne meg sem fogalmazódó kérdést logikusan kifejezni felénk. (Megjegyzem, sok felnőtt sem képes erre...) Másik, hogy bár mi szeretjük őt, hát hogyne szeretnénk, nem biztos, hogy jól fejezzük azt ki.
Az elején írtam, hogy észre sem veszik, mennyi mindent teszünk meg értük. Én ezeken keresztül is a szeretetemet fejezem ki feléjük, de számukra ez nem ezt jelenti, valóban természetesnek veszik.

Hogyan kell akkor kifejezni a szeretetünket, hogy érezzék is?
Erről fogok írni legközelebb.
Addig is kíváncsi vagyok, Te mit gondolsz erről?

Érdekel a folytatás?
 Iratkozz fel hírlevélre!