Fontos vagy! 2. rész

Előző bejegyzésemben arról írtam, milyen fontos, hogy mi magunk jóban legyünk önmagunkkal, és erre is időt kell szánnunk, gyerekeink érdekében.

Most azt járnám körül picit, hogy valóban kifejezzük-e gyerekeink felé azt, hogy mi őket fontosnak tartjuk!

Mindennapos példa a saját életemből. Hazaérünk délután, két gyerek a suliból, egy az oviból. Mindegyik egész nap ott van, én közben itthon dolgoztam, így hazaérve egyszerre beszél mind a három, én próbálok rendet rakni, vacsorát készíteni, esetleg még elintézek egy-két dolgot.
"Figyelek, mondjad" -vetem oda valamelyiknek, miközben kipakolom a mosogatógépet, vagy épp leszedem a ruhát. Közben a másik gyerek mondandójára is reagálok, a harmadikra rászólok, hogy másszon le a konyhapultról.

Rádöbbentem, hogy ilyenkor bár én tényleg figyelek mindegyikre -hiszen a nők képesek párhuzamosan több dologra is koncentrálni :) -, a gyerekek szemszögéből nézve viszont ez kevés. Ettől egyik se érzi úgy, hogy VALÓBAN fontos számomra, ami aznap történt vele, vagy ami foglalkoztatja.

Ezek után nem csodálkozom, ha következnek a testvérek közti összecsapások, vagy a szülő ellen indított idegölő tevékenységek, hiszen gyerek-módra próbálják kiharcolni a kitüntetett figyelmet tőlem... még ha ezt a rendreutasítás formájában kapják is meg.

Olvastam egy 9 gyermekes édesanyáról, aki a hét minden napján egy gyermekével -két napon kettővel- fél órát kettesben töltött. Ő így oldotta meg, hogy gyermekei érezzék: egyenként is fontosak édesanyjuk számára!
Nem mondom, hogy ez a gyerekeknek elegendő, de ebben a helyzetben én sem látnék más megoldást.

Sajnos nincs más út, kifejezni, hogy fontos számodra, mint az idő, amit vele töltesz. Vehetünk neki ajándékot, új játékot, elvihetjük a legszuperebb játszóházakba, vagy akár moziba. Nem pótolja azt, hogy leülsz vele, csak te meg ő, és rá figyelsz.
Amíg kicsi, és nem tudtok beszélgetni, a közös játék is tökéletes. Nem a számítógépen, persze, hanem hagyod, hogy ő irányítsa, mit szeretne, hogyan és meddig.
Nem elég, hogy felépíted a LEGO-házat, majd otthagyod, hogy játsszál szépen (szintén személyes példa...).
A nagyobbakkal már lehet beszélgetni. Rengeteg minden történik az oviban, iskolában egy nap!
Erre az időre kapcsold ki a mobiltelefont, ne rohanj a géphez, hátha történt valami.
Ha vannak tesók, próbáld őket lekötni erre az időre, használd ki a pici alvásidejét, hogy valamelyik nagyobbal foglalkozz, vagy ha nem egyszerre kell őket elhozni az intézményekből, azt az időt is kihasználhatod, amíg valamelyikkel egyedül vagy.
Legyél kreatív!

Igen, mindez fárasztó, nem mindig lesz hozzá kedved, sőt, sajnálni is fogod néha ezt az időt, hiszen annyi más "felnőtt" dolgot lehetne -kellene- csinálni ezalatt!
Ilyenkor gondolj arra, hogy ha ki tudod fejezni, hogy fontos számodra a gyermeked, akkor ezzel építed az önértékelését, önbizalmát, ami a későbbiekben már nagyon nehezen pótolható! 
Ráadásul fel fogod fedezni, hogy mindegyik gyermeked egy különleges, egyedi kis világ! Ne maradj le róla!