Elfogadva változtatni

Elfogadni, de egyben megváltoztatni... megfér a kettő egymás mellett?
Sokat küzdünk azzal -mint mindenki-, hogy gyerekeink bizony nem fogadnak szót, netán önálló elképzeléseik vannak, ami ráadásul nem azonos a miénkkel :)
A kiskori dackorszak már ennek a kezdete, nagyobbik lányunk kb 15 hónaposan kezdte, és máig abba sem hagyta az ellenszegülést -lassan 10 éves lesz!

Legújabb kedvence, hogy már meg sem próbálja megmagyarázni a dolgokat, elkezdi, majd két szó után elvágja egy "áhhh, hagyjuk!" felkiáltással. Néha ezt megtoldja azzal, hogy "úgysem értenéd!". A feszültség mindenesetre érthető, vagy legalábbis tapasztalható.

Érzések... a gyerekekben rengeteg dúl belőlük, méghozzá legtöbbjével nincs is tisztában, pusztán emocionálisan létezik, éli, érzi a maga világát, kereteit. Mi, racionális felnőttek persze rövidre zárunk dolgokat, így valóban nem értjük, mi olyan nehéz egy rendrakásban, egy ruha földről való felvételében?

Egy megoldás lehet, ha megpróbáljuk beleélni magunkat a gyerek helyzetébe. Konkrét példa volt nálunk, hogy a reggeli rohanásban nem szállt be a kocsiba, hanem ugrókötéllel a kezében bambult a kocsi mellett. Ha egy pillanatra megállok, azt kell mondjam magamban: néha igenis jó bambulni! De lehet, hogy szeretett volna ugrálni párat, mielőtt elindulunk, és épp ezen mélázott. Vagy várta, hogy a tesói bekössék magukat, mert ez könnyebben megy, ha ő még nem ült be.
Én persze nem ügyeltem ilyen finomságokra, így megint megnyertem a fentebb említett "úgysem értenéd" szólamot...

Mit lehet tenni? Vagy inkább: mondani?
Például ilyesmit: "Tudom, hogy most szeretnél kicsit ugrálni, de kérlek, szállj be az autóba!"
Vagy: "Jólesik egy kicsit bambulni, igaz? De most sietnünk kell, gyere, ülj be."
Tehát megfogalmazzuk a gyerek vélt érzéseit, gondolatait, vágyait, majd hozzárakjuk a saját kívánságunkat, kérésünket. Mennyivel jobban hangzik, mint a megszokott kiabálásunk, igaz?

Mi kipróbáltuk, és bevált!
Te mit gondolsz?