Amikor a viselkedésükkel gond van, nem értjük, miért veszekednek, miért nem fogadnak szót, valójában ezt kérdezik tőlünk, a maguk éretlen, gyerekes módján.
Tegnap nagyon rossz napunk volt. Front lehetett, vagy más, de nagyon morcos voltam, mondhatni bal lábbal keltem. Ilyesmire a csemetéim roppant érzékenyek, hamar átvették a hangulatomat. Úgy éreztem, nincs máshoz energiám, csupán nézni ki a fejemből, és lehetőleg senki ne szóljon hozzám!
Persze a gyerekek érezték, hogy valami nincs rendben, ám mivel nem kaptak tőlem normális visszajelzést, elkezdték a szokásos módszereiket használni, hogy választ kapjanak. Mindez persze nem tudatos, de segít megérteni, miért zajlanak a dolgok úgy, ahogy!
Tehát, volt verekedés a testvérek között, volt kiabálás, csúnya beszéd, ajtócsapkodás, dobálózás, feszültség. Én szinte kívülről láttam az eseményeket, és tudtam, mit kéne tennem: erőt venni magamon, és egyenként "megválaszolni" az egyetlen kérdést -de hogyan is?
Nem szóval, hiszen maga a kérdés sincs szavakkal megfogalmazva.
Három eszközünk is van.
1. Szemkontaktus
Kaptad már magad azon, hogy ha mérges vagy, kerülöd a gyereked tekintetét? Én igen! Sőt, néha ki is mondom, hogy látni sem akarlak, vagy enyhébb formában: menj a szobádba! Most nézzük ennek a másik oldalát, amikor a szeretetünk kifejezésére használjuk. Tudunk erre is példát?
Kezdjünk el figyelni erre az egyszerű, de hatásos eszközre! Ha leülünk a gyerek mellé, vagy leguggolunk elé, nézzünk a szemébe! Nagyon sokat jelent!
2. Érintés
Amíg kicsi a gyerek, természetes, hogy ölbe vesszük, átöleljük, megsimogatjuk. Ahogy nő, egyre kevesebb lesz az ilyen fajta érintés. Vannak persze bújósabb gyerekek, akik szinte kiharcolják a jussukat, meg kevésbé törleszkedők is. Mégis mindegyiküknek szüksége van az érintésre! Nagyobbaknál elég egy vállonveregetés, egy simítás, de néha még az ölelés is belefér!
3. Minőségi idő
Az előző két eszközzel lehet élni egy-egy adódó pillanatban is, a minőségi idő már jóval nehezebb eset. Ezernyi dolgunk van, mindig rohanunk. A gyerek számára épp ez a lényeg: vagyok-e olyan fontos neked, mint az elintézendő feladataid?
Nem megspórolható, hogy időnként kiszakítsuk magunkat tennivalóinkból, és mindent félretéve -akár a telefont is kikapcsolva!- csak a gyerekre figyeljünk! Lehet ez beszélgetés, társasjáték, egy séta, vagy más közös tevékenység -de csak te meg ő!
Visszatérve a tegnapunkra, beláttam, hogy bármilyen nyűgös vagyok, a feszült helyzet csak egyféleképp fog megoldódni... igyekeztem a fenti három dologra hangsúlyt helyezni, külön-külön mindhárom gyerekem esetében. Nem mondom, hogy 100%-osan helytálltam, de a részleges erőfeszítéseim eredménye az lett, hogy a mai reggelünk viszonylag simán indult.
Mit gondolsz minderről?
Ha érdekelnek a további cikkek is, iratkozz fel hírlevélre, és értesítelek a legújabb témákról!
1 megjegyzés:
Nagyon igaz,mindaz,amit leírtál és nagyon nehéz....
Megjegyzés küldése