Nórikám egész reggel azt mondogatta, megyünk bölcsibe, de anya nem elmegy! Néha azt is hozzátette, M. néni ne vigyázzon Nórira...
Ezek után meglehetősen szorongva vártam a 9 órai bevonulásunkat, szerencsére még benn voltak -valahogy ott jobban szeret lenni. Lányom bevetette magát a kiskonyhába, én megkérdeztem, elmehetek-e venni neki Túró Rudit. Széles vigyor, igen, "és nem síjok!" volt a válasz. Ennyi. Leléptem.
10 óra felé már kinn voltak, egy bokor mögül kukucskáltam őt, vígan motorozott! M. néni észrevett, intett, hogy minden OK, így hazajöttem...
Fél 12-re mentünk érte párommal, amint meglátott, sírva borult a nyakunkba, láttam rajta, hogy irtóra elfáradt megint :) Volt némi sírás, állt a kapuban is, hogy "anya gyeje", összességében azért jobban sikerült, mint vártam.
Holnapi terv: reggelire megyünk, és ebéd előtt viszem el. Hát, kíváncsi leszek megint, hiszen okos lány ő, most is megfogalmazta, hogy azért sírt, mert anyához akart menni a bölcsiben. És ez természetes, a kérdés, hogy elfogadja-e, hogy nem lehet...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése