2012. április 11., szerda

Gyereknevelés -hogyan?

Nagyon szeretek gyereknevelésről olvasni, tanulni, másokat megfigyelni. Hiszem, hogy ezen a területen nagyon sok dolgunk van, ráadásul nem kézzelfogható. Nincs leírva feketén-fehéren, mint egy munkavállalási szerződésben. Nem készítenek fel rá az iskolában. Nem támaszkodhatunk mindenben szüleink példájára, mert ők is emberek, hibázhattak.

Hogyan lehetünk akkor jó szülővé? Tetszik először is az "elég jó szülő" kifejezés. Nem kell tökéletesnek lennünk, nem kell összeomlanunk, ha valamit nem jól csinálunk! Ez engem felszabadít.

Három gyermekem mind teljesen különböznek egymástól. Gondolom, ez más családban is így van :) Igaz a régi mondás is, miszerint az elsőnél még görcsösen szeretnénk mindent jó csinálni, aztán lazulunk. Fejlődés van, ha odafigyelünk, és ha akarjuk jól csinálni. És ha merünk változtatni!

Sok családdal, sok gyerekkel találkozom, sokszor veszek észre ezt-azt, amit hibáznak a szülők. Nem teszem szóvá, hiszen nincs közöm hozzájuk. Annál inkább megvizsgálom a magunk gyakorlatát, életét, keresve, vajon ugyanazt a hibát én nem követem el? Ugyanígy jó észrevenni azt is, amit jól csinálok, főleg, ha van, aki ebben megerősít engem, minket.

Most is épp egy ilyesféle szakkönyvet olvasgatok, újra és újra előveszem ezeket, mert elfelejtődnek. Nagyon hasznos tanácsokkal szolgál a nevelésről, ami a szeretettel kezdődik! Persze, mindenki szereti a gyermekét, de vajon a gyerek érzi is ezt? Tudja, vagy átéli? Hogyan tudjuk jól szeretni? Hogy kicsattanjon?
Bizony nálunk is érezhető, ha stresszes vagyok, sokat vállalok, a férjemet feszíti a munkahelyi nyomás, ha nincs időnk semmire. A gyerek-indikátor azonnal jelzést ad: agresszivitás, veszekedés, türelmetlenség, rosszaság, fegyelmezési nehézségek. Ti is küzdötök hasonlókkal?

Sajnos nem működik a nevelés gombnyomásra: ha ezt teszem, akkor ez lesz az egyenes következménye. De ha következetesen helyesen viszonyulok a gyerekhez, gyerekeimhez, akkor annak lesz eredménye!

Szeretném a tapasztalataimat, bevált gyakorlatot, eredményeket rendszeresen leírni, összefoglalni, segítséget nyújtva ezzel azoknak, akik küszködnek gyerekeikkel, miközben mindent megadnak nekik.
Ha érdekelnek a következő részek is, akkor iratkozz fel hírlevélre, és minden újabb témáról értesíteni foglak!

1 megjegyzés:

Test-Lélek-Tudat írta...

Szia Kriszta

Én kíváncsi vagyok mire jutsz....várom a leveleket, és van egy könyv is amit tudok ajánlani Neked, ha érdekel.
Bea