2010. december 4., szombat

Egy, megérett a...


... gyerekcsapat arra, hogy együtt társasozzon :)

Ma reggel szokás szerint nekifogtam a főzésnek, azonban nem kapcsoltam be a gyerekeknek mesét.
Lám, milyen jól tettem, elkezdtek Monopoly-zni, hárman! Anna már remekül képben van a szabályokat illetően, a junior változatban a pénzek is 10-es számkörben mozognak, ezt már Tomi is érti, számolja. Nóri pedig örült, hogy bevették a nagyok, örömmel követte az utasításaikat, mikor hová lépjen stb.

Nemrég még, talán az őszi szünet előtt kérdezte az egyik óvó néni, hogy várom-e a szünetet, hiszen olyan jó lehet, mikor mind együtt vannak. Nagyra kerekedett a szemem, mert épp ellenkezőleg gondoltam; amikor hárman hosszabb ideig vannak összezárva, mindig veszekedés, cívódás, netán verekedés az eredmény... Végül igazat adott nekem az óvó néni, neki nagyobbak a gyerekei, az mi korosztályunknál bizony még normális ez a fajta összeütközés.

Épp ezért volt kellemes meglepetés a mai társasozás! Ugyan végére nem értek, Nóri mégiscsak elunta, de a pozitív testvéri élmény azért megmarad :)

A testvéri élményhez az is hozzátartozik, hogy kb két hete eljutottunk egy szélső pontra; annyira összeveszett a két nagyobb, hogy egy lavór is eltörött. Nem is mi voltunk itthon velük, keresztfiunk vigyázott rájuk, így különösen kellemetlen volt az eset.
Ez után elővettük a témát, én is kiborultam, átbeszéltük.

Mindeközben Anna és Tomi egyre inkább érdeklődik a Biblia üzenete iránt, járnak hittanra, vasárnaponként ők gyerekórán vannak, amíg mi hallgatjuk az Istentiszteletet, plusz itthon is sokszor kerül elő egy-egy igevers vagy történet, amit mi a magunk napi Bibliaolvasásából merítünk. Ezekről mindig van véleményük, sok jó beszélgetés indult már el ezek kapcsán.

Gondolom, a két dolog egymást erősítette (a veszekedések eldurvulása és az Ige), egyik este Anna az imádságában elmondta, hogy eddig arra vágyott, bárcsak egyedüli gyerek lenne, de most rádöbbent, mennyire szereti a testvéreit és milyen jó, hogy vannak!

Azt hiszem, ehhez nem kell mást hozzáfűznöm.

Nincsenek megjegyzések: