Évek óta egyre nehezebb megélnem az ünnepi ráhangolódást.
Volt, amikor már november közepén rámtört, és karácsony előtti hétre ki is fulladt az ünnepi hangulat. Mire eljött az ünnep, már elfáradtam...
Volt, amikor korán érkezett a hangulat, de -okulva az előzőekből- nem álltam neki rögtön díszíteni, készülődni. Mire itt volt az ideje, már elszállt a kedv.
Aztán jött a hajtásos karácsony. Idén is ez történt, bár gépiesen beszereztem a beszerzendőket, elvégeztem az elvégzendőket, felaggattam a felaggatandóakat -így kell írni?-, a lelkem nem öltözött díszbe.
Egészen ma délelőtt 11 óráig :)
Történt ugyanis, hogy kocsival a boltból tartottam hazafelé, előttem pedig szerencsétlenkedett egy autós. Bosszankodtam kicsit, de aztán arra gondoltam, mégiscsak karácsony lesz holnap, legalább nem rohanok.
Sokáig mentek előttem, kicsi kocsiban egy idős pár. És egyszerre olyan kedvesnek találtam őket, ahogy egymás felé dőltek önkéntelenül az autóban, döcögtek haza a boltból, kettesben...
Nekem idén ez kellett a karácsonyi hangulathoz, a várakozáshoz, az örömhöz, és ahhoz, hogy hálás tudjak lenni; miért is? Végre kitekintettem a saját magam által felhúzott falak mögül!
Kívánok békés, meghitt Ünnepet, Jézus Krisztus születésének örvendező szívet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése