Játszóházban voltunk

Inkább a képek beszéljenek, Annáról nem tudtam fotót készíteni, mint a villám cikázott ide-oda :)))

Ünnepek utánra...

Én is kaptam...

Egyszer egy jól kereső apa úgy döntött, elviszi vidékre 7 éves kisfiát azzal a céllal, hogy megmutassa neki, milyen szegény emberek is vannak, és hogy a gyermek meglássa a dolgok értékét, és felfogja azt, hogy milyen szerencsés családban él.

Egy egyszerű falusi család házában szálltak meg, ahol egy napot és egy éjszakát töltöttek. Amikor a vidéki út végén tartottak, az apa megkérdezte fiát.

-Nos, mit gondolsz erről az útról?
-Nagyon jó volt apa!
-Láttad, hogy némelyek milyen szükségben és szegénységben élnek?
-Igen.
-És mit láttál meg mindebből?

-Azt, Apa, hogy nekünk egy kutyánk van, nekik négy. Nekünk egy medencénk
van otthon, ők meg egy tó partján laknak. A mi kertünket lámpák árasztják el fénnyel, az övékére pedig csillagok világítanak. A mi udvarunk a kerítésig tart, az övéké addig amíg a szem ellát. És végül láttam, hogy nekik van idejük beszélgetni egymással, és hogy boldog családként élnek.
Te és Anyu viszont egész nap dolgoztok, és alig látlak titeket.

Az apa csak fogta a kormányt, vezetett csöndben, mire a kisfiú hozzátette.

-Köszönöm Apa, hogy megmutattad, milyen gazdagok is lehetnénk.

Kinek mi a fontos.. : )

Karácsonyi dupla az ügyeleten

Nosztalgia, vagy hagyomány? Vagy tényleg ez a mi specialitásunk???

Szóval a történet ott kezdődik, hogy Tomi lábán benőtt a köröm, így hétfőn jártam vele a Heim Pálban. Dunsztkötés, szerdán újra mentünk, újra kötés, mára (dec. 25) voltunk visszarendelve.
Drukk, hogy ne kelljen műteni...

Dec. 24. reggel: Nórika elkezd köhögni. Sebaj, kap hurutoldót, biztos tőlem kapta el... a készülődés hevében telik a nap, délután templomba is mentünk, az este nem zökkenőmentes, de ráfogjuk az időjárásra a feszültebb légkört. Ajándékoknak örültünk, vacsora szuperfinom lett, elégedetten dőltünk ágyba.

Dec. 25. hajnali 2 óra: Nórika kruppos köhögésére ébredünk. Rutinosan plédbe csavarom, nyugtatom, majd odaállok vele a nyitott erkélyajtóba. Szerencse, hogy esik az eső, a hűvös pára a legjobb gyógyszer! Nyitott ajtónál aludtunk, legalábbis a lányunk aludt, mi felriadtunk minden mozdulására, lestük a légzését...

Reggel első utam a gyógyszertárba vezet, hisz miért is lenne itthon a jól bevált hurutoldóból? Majd csapat összeszed, irány a sebészeti ügyelet. Persze ünnepi díszben, onnan egyenesen anyumhoz tartunk, szerencsére a kötést lecserélték ragtapaszra, műtétre nincs szükség!!! Hurrá! Megjegyzem, a doktor úr annyira barátságos volt a fiamhoz, hogy minden feszültséget feloldott ezzel...

Anyumnál a lakoma fejedelmi, bár mi férjemmel dőltünk jobbra-balra az álmosságtól, azért a hangulat jó volt, békés. Lassan indulhatunk haza, gondolom, erre hatalmas csörrenés: Tomi nekiszaladt az üvegajtónak, ami kitört, a fülénél ömlik a vér!
Ügyelet, majd tovább a Tűzoltó utcába, sebészeti ügyeletre... a doki első mondata: mikor evett-ivott utoljára? Mert onnan 6 óra elteltével tudja altatni a varráshoz... és csak ezután vizsgálta meg! Kicsit összezuhantunk erre... A tenyeréből kiszedett egy szilánkot, majd bőrragasztóval egyszerűen odaragasztotta a széleket egymáshoz :)

Hálásak vagyunk, mert nem történt nagyobb baj; a vágás alig volt messzebb, mint a nyaki ütőér, de összekaszabolhatta volna az arcát is, a szeme sérülhetett volna, de nem sorolom, elégszer végigpörgettük már ezeket a lehetőségeket magunkban.
Hálásak vagyunk, mert Valaki vigyázott ránk, és nem engedte, hogy elveszítsük a fejünket.

Emlékezetes karácsony lett ez a mostani is!

Karácsonyi betegségek

Ezt láttuk az ablakból, mikor havazott :)

Mindig elhatározom, hogy rendszeresen írok azokról a dolgokról, amik foglalkoztatnak, történnek velünk. Aztán elsodornak az események, vállalások, elintézendők, legtöbbször arra sem jut idő, hogy párommal megbeszéljük a napi eseményeket :(
Pedig lenne miről, és sajnos a gondolatok, benyomások elszállnak hamar.

Milyen jó volt például lemenni vasárnap délután szánkózni! Mind az öten felszerelkeztünk, és hatalmas kacagások közepette húzták egymást is, meg mi is őket, Apával az élen :) Sajnálom, hogy fotómasinát nem vittem :(

Nagyon vártam a hétfőt, mint utolsó napot arra, hogy egyedül legyek itthon. Tervben volt az ajándékok szép becsomagolása, utolsó dolgok beszerzése, takarítás.
Ehelyett Tomival mentünk a Heim Pálba, mert begyulladt a lábán a köröm melletti terület. Bár volt stressz részemről -nem csupán azért, mit fognak művelni vele, az útviszonyok sem kedveztek egy ilyen kiránduláshoz-, mégis jó élmény volt vele kettesben lenni! Vittünk könyvet -állatosat, persze-, olvastunk, beszélgettünk várakozás közben. Annyira más volt rácsodálkozni az ő személyiségére, gesztusaira, mosolyára, hogy nem zavartak be egyéb testvér-tényezők! És megfogott az a bizalom, hogy minden félelemtől mentesen jött velem mindenhová... persze megkérdezte, rossz lesz-e, és őszntén csak annyit felelhettem: nem tudom, lehetséges... mégis teljes nyugalommal volt, mert velem volt. Elszorult a szívem a gondolatra, hogy pedig én nem tudom őt mindentől megvédeni, megóvni...

Amíg várakoztunk, felidéződött bennem az a karácsony is, amikor Szentestén, vacsora után még be kellett mennünk a Heim Pál ügyeletre... emlékezetes ünnep volt, a láz nem ment le, tüszős mandulagyulladás volt a ludas. Vagy amikor 24-én délelőtt a rendelésen Tomi antibiotikumot kapott, amitől aznap délután csalánkiütése lett... akkor a helyi ügyeleten jártunk, hogy írjanak fel más hatóanyagú gyógyszert.

Tavaly viszont azt jegyeztük fel a családi eseménynaptárba, hogy NEM volt beteg senki! :) Vajon most hogy lesz?
Két dolog körvonalazódik egyelőre: Tomi lábujja az egyik, hiszen ha ki kell vágni a benőtt körmöt, akkor ez bizony meghatározza majd az ünnepet; a másik, hogy jelenleg én vagyok beteg, köhögés, rekedtség, nátha tünetekkel... ennyit a tervezett gitáros-éneklős karácsonyunkról :)

Azért van jó is ebben. Megtanít arra, hogy az ünnep ne attól legyen ünnep, hogy minden a terv szerint halad, mindennel elkészülünk, tökéletes a csomagolás, az ajándékok, a rend, ragyog a lakás... az ünnep akkor is eljön, ha ezek közül semmi sem teljesül, a kérdés az, mi hogyan éljük ezt meg? Ha megtanuljuk elengedni a külsőségeket, akkor lehet igazán örülni egymás társaságának, az együttlétnek.
És lehet örülni annak, hogy Akiért az ünnep van, az maga sem pompában és gazdagságban született meg...

A karácsony Jézus születésnapja. Anna kicsi volt, amikor erre felkiáltott: akkor ugye sütünk tortát?
Hiszen Jézus családtag nálunk, akkor szülinapi torta és ünneplés jár :) Megadjuk?

Marcipános szaloncukor recept

Ezúttal az imént kipróbált és jelentem, jól sikerült marcipános szaloncukor készítését osztom meg Veletek! Érdemes kicsit pepecselni vele, mert az eredmény össze sem hasonlítható a boltival!

Hozzávalók:
20 dkg mandulabél (tisztított)
20 dkg porcukor
10 dkg aszalt gyümölcs
20 dkg étcsokoládé
ízlés szerint mandula aroma, fűszerek

Először is, elkészítjük magát a marcipánt.

20 dkg tisztított mandulabelet ledarálunk, pl. diódarálón, vagy aprítógép segítségével, majd 10 dkg porcukorral összekeverjük egy rozsdamentes edényben.
Másik 10 dkg porcukorból 0,5 dl vízzel szirupot főzünk: forrás után hagyjuk addig forrni, amíg picit sűrűsödik, majd hagyjuk kicsit kihűlni.
Ha már langyos, hozzákeverjük a cukros mandulához, kézzel összedolgozzuk, mint egy tésztát. Akinek nem elég erős a mandula íz, tehet bele kevés mandula aromát is.
Amennyiben híg lenne, becsomagolva -különben kiszárad- tegyük hűtőbe egy éjszakára!

Szaloncukor készítéshez tegyünk a masszához 10 dkg aszalt gyümölcsöt -én vörösáfonyával csináltam-, illetve egy kevés mézeskalács fűszerkeveréket, vagy fahéjat, szegfűszeget, ánizst, stb. Kézzel szaggassunk ki a masszából darabokat, formázzuk szaloncukor formára őket.

Gőz felett olvasszunk meg 15 dkg étcsokoládét, majd levéve a gőzről, keverjünk hozzá még 5 dkg összetört étcsokit, míg beleolvad. Így a csoki lehűl kissé és fényes lesz.
Az olvasztott csokiba mártsuk bele egyenként a marcipános tölteléket -elég félig-, majd tegyük zsírpapírra, míg megszilárdul a csokimáz.

Lehet csomagolni! Zsírpapírból vágjunk ki akkora darabokat, hogy kb 3 cm-rel túlérjen a szaloncukor végénél kétoldalt, és bele tudjuk hengeríteni a finomságot. Színes csomagolópapírból pedig akkorákat, ami szélességben akkora mint a zsírpapír, hosszban pedig kb 1,5 cm-rel lóg túl a szaloncukor végénél.
Tegyük le a színes csomagolót, rá a zsírpapírt, közepébe egy szaloncukrot, tekerjük fel, majd csavarjuk meg a két végét.

Jó étvágyat!

Első fellépés

Nagyon büszke voltam Annára, külön azért is, mert -ahogy egy osztálytársa fogalmazta: szolmista volt :)

Lyukas a lábaaaam!

Minden gyereknek vannak esti rigolyái. Kinek az alvós maci, más a hüvelykujjunkat bizgerálja... ezek voltak legalábbis ismertek eddig számomra, saját kis családom köréből.
Nóri hozott egy merőben újat, de mielőtt megmagyaráznám, kicsit visszatekintek a nem is olyan régi múltra... tavaly a karácsonyi szünetig pici lányunk csak és kizárólag kézben, állva ringatva volt hajlandó elaludni. Természetesen beépített radarral ellátva, elég volt arra gondolnom, elindulok az ágya felé, máris kinyílt a szeme! Ekkora már 20 hónapos volt, és súlyban is épp elég, hogy azt mondjuk, nem mehet ez így tovább!
A szünetet felhasználva -gondolván, minek szenvedjen a két nagy-, átvariáltuk a dolgot, este új szokások lettek kialakítva, ágyába Nóri be, én ágya mellé egy szivacsra, aztán hadd szóljon!
Szólt is, vagy két hétig, egyre rövidülő sírások árán rájött végül, milyen jó móka anyának ledobálni a holmiját, majd visszakérni, és ezt újra meg újra előadni. Mindezt röpke másfél-két órában töretlenül és lelkesen. Legalábbis ami őt illette ez ügyben.
Bírtam egy darabig, majd jött a következő lépés, midőn nem feküdtem az ágya mellé, inkább átvonultam a nappaliba, olyan nagyosan, TV-t nézni. Mert hallani nem hallottuk, az újbóli bőgések miatt...
Aztán ezt is megszokta, újabb mókát eszelvén ki, és ez a "lyukas a lábaaam!" Eltartott egy darabig, mire megfejtettük a titkot: addig rugdossa picinyke lábacskáit, míg azok kibújnak a takaró alól, és ezt hívja ő a maga nyelvezetén úgy, hogy kilyukadt a lába :) Na igen, eleinte jót vigyorogtunk eme kifejezésen, mígnem általánossá vált, esténként kb 218-szor, hogy betakargassuk a kis gazfickót...

Mára azért ritkult ez a dolog, köszönhetően elvetemült önállósági törekvéseinek, ugyanis megtanult egyedül betakarózni. Amit persze büszke örömmel mutatott meg nekünk, későn jőve rá, hogy ezzel a szülői berohangálós takarózásoknak bizony befellegzett...

Azért mindig van új a nap alatt, mostanában Tomival versenyt vihognak lefekvés címén, miközben Anna visít, hogy nem tud aludni... hát, nem tudom, jobb volt-e, amikor csak a lába lukadt ki...

Rohanás

Mindig elképzel valamit az ember lánya, aztán persze nem úgy valósul meg...
Így jártam én, is, augusztus végén már számlálva vissza a napokat, mikor kezdődik végre az iskola, óvoda, és végül a bölcsi is. Nem mintha szabadulni szerettem volna a gyerekektől, inkább vágytam már -7 év velük töltött idő után -, hogy kicsit magamban legyek, rendezzem a gondolataimat, elképzeléseimet, és persze a lakást is :)
Utóbbi volt a főfő vágyam, alaposan átpakolni, kiválogatni, kidobálni, elajándékozni, és nem utolsósorban, kitakarítani végre, egyszer, úgy igazán!
Gondoltam, reggelente 8-ra már itthon leszek, gyors reggeli, aztán délig tevékenykedek, utána fűzögetek (=munka), majd összeszedem őket, és este már csak velük kell foglalkozni.
Szép, igaz?

A valóság: néha reggelente muszáj boltba beugrani, mert elfogy a kenyér, a tej. A hétvége közeledtével majd egész délelőttös program egy nagyobb bevásárlás. A reggel 8 sokszor ugrik.
Postázni is szükséges néha, vagy épp elfogy a gyöngyöm, és el kell menni venni.
Mivel a zeneovira készülni is kell, az is időt vesz igénybe.
Naponta indítom a mosógépet, ezzel arányosan nő a vasalnivaló és eltennivaló ruha mennyisége.
Hazaérve muszáj összepakolni, beágyazni, mert különben nem bírok alkotni :) Általában a mosogatógép is várja, hogy ki- vagy bepakoljam.
Valamit enni kell ebédre.
Meg kell nézzem a leveleimet, fotózni kell az újabb ékszereket, szerkeszteni, feltölteni őket.
Valami kell ebédre is.
Nos, délelőttre ennyi elég is, ergo idő nem marad egy szekrényrendezésre, válogatásra, vagy épp alaposabb takarításra. Utána pedig muszáj gyöngyöt fűzni, és hipp-hopp, már mehetek is zeneovit tartani, majd a gyerekekért.

A leírás nem teljeskörű, azért arra elég, hogy rájöjjek: valamit változtatni kell!
Ha munka, akkor munka. Reggeli után kőkeményen le kell dolgoznom a munkaidőmet, hiába vagyok itthon. Különben nem fog menni.

Más hogy csinálja az otthoni munkát????

Advent első vasárnapja

Minden évben készítek koszorút, amit este közösen gyújtunk meg a gyerekekkel.


Énekünk is van minden vasárnapra:
Tegnap vásároztam, ezért majdnem elmaradt a gyertyagyújtás... már ágyban voltak így észbe kapva kivételesen bevittük hozzájuk, és ágyból énekeltük az első versszakot.

Egyenletes lüktetés

Talán ez lehetne az első zeneovi lecke, persze a fő szempont: a közös élmény, öröm átélése a közös éneken, játékon keresztül!
Mégis, mindeközben észervétlenül kialakul majd a gyermekben az egyenletes lüktetés észlelése, ami a későbbi ritmus alapja! Olyan nagyszerű ez, nem kell magyarázni, nem kell iskolásan megtanítani, elég, ha énekelsz és játszol!

Neked azért, szülőnek elárulom: az egyenletes lüktetés valójában a tempó, vagy negyed hangérték, vagy ha így ugrik be: a "tá".
A gyereknek elég, ha egy dal vagy mondóka tempójára egyenletesen sétáltok, több gyerekkel körben is lehet járni. Lehet tapsolni, mutogatós énekre/mondókára ütemesen mutogatni, elővehetőek a ritmushangszerek (csörgődob, ritmusfa, rumbatök, ujjcintányér, csörgő tojás stb.).
Ugyanis a mozgással kísért ének és mondóka lesz az, amin keresztül ráérezhet a gyerek az egyenletes lüktetésre!

Apropó, ritmushangszereket házilag is lehet ám készíteni! Kindertojás műanyag tokjába rizs, apró kavics stb. szórható (egyszerre egyféle), majd lehet fülelni, melyik töltelékkel hogyan szól?
Két nagyobbacska kavics -vagy több- is lehet jó játék, összeütögetve mindegyik más hangot ad.
Két vastagabb faág megteszi ritmusbotnak.

Indulásnak itt van néhány mondóka:

Gyerekek, gyerekek, szeretik a perecet. Sósat, sósat, jó ropogósat. Aki vesz, annak lesz, aki nem vesz, éhes lesz!
(ezt lehet tapsolni közben)

Hej, Gyula, Gyula, Gyula, szól a duda, duda, duda, Pest, Buda, Buda, Buda, pattogatott kukorica!
(combok, has, váll majd fej ritmikus ütögetése, akár egyre gyorsabban)

Poros úton kocsi zörög, a kereke gyorsan pörög. Sári néni vezeti, aki látja, neveti!
(piciket lehet térdünkön döcögtetni, nagyobbakkal ritmushangszerekkel kísérni, lépkedni rá, lehet egyre gyorsítani is a tempón)

És néhány dal:




Hamarosan újabb énekekkel, mondókákkal jövök! Örömmel várom a visszajelzéseket is, mit gondoltok a Zeneovi sorozatról?

Felhívás! Kodály Országa

Elkeseredtem ezen a híren, szerencsére már vannak, akik összefogtak!

Kétmilliárd, egymilliárd? Még nem tudjuk, hogy végül mekkora összeget vesznek el ismét a zeneiskolák támogatásából. Így megy ez már lassan tíz éve: elsőként mindig a zeneoktatás kerül elő, hogyha karcsúsítani akarnak a költségvetésen. A mostani tervezet azonban végképp ellehetetlenítené a zeneiskolai oktatást. Iskolák zárnának be, a tanári kar jelentős része munkanélkülivé válna, és ami a legfontosabb: még kevesebben tanulnának zenét Kodály országában.

A teljes cikk és a támogatás módja elolvasható itt>>

PeCsában jártunk!

A Kézműves Kiállítás és Vásár rendezvényen közel száz kézműves kínálja igényes portékáját, a több ezer ide látogató érdeklődőnek. Ezen a rendezvényen nem csak vásárolni lehet, hisz a kézművesek egész nap bemutatókat, foglalkozásokat tartanak, és segítségükkel, irányításukkal felnőttek, gyerekek, profik és amatőrök egyaránt kipróbálhatják esetleg elsajátíthatják a különböző technikákat.

Hívogató kis bevezető, ki is próbáltuk. Íme az én szerzeményem:

Nagyobbacskáim textilfestettek, az eredményért odavannak mindketten:



Agyagfigurát is festettek:

Írtak mézeskalácsot is, de az hihetetlen gyorsasággal tűnt el, még mielőtt megszemlélhettem volna a végeredményt :D
Nórika pedig a játszósarkot próbálhatta ki, és különféle kézműves finomságokat hozott haza, gondosan becsomagolva a pocakjába :)))

Ma 18 óráig még ellátogathatsz Te is ;) www.pecsa.hu

A zenéhez vezető út első lépései

Álmodtam.
Álmomban minden magzat hallgatja édesanyja éneklését, dúdolgatását, még mielőtt megszületne.
Álmomban minden megszületett baba részesül abban, hogy ölbeli játékokat ismer meg, együtt kacag édesanyjával/édesapjával, miközben lovacskáznak, vonatoznak, zsipp-zsuppolnak stb.
Álmomban még az is megtörténik, hogy séta közben, hintázás közben, netán főzés közben is énekelnek, idővel együtt.
Álmomban az se baj, ha mindez kissé hamiskásan történik.

Ugyanis ennyi kellene csupán ahhoz, hogy gyermekünk fogékonnyá váljon a zenére, annak élvezetére, és kialakuljon benne valami ritmusérzék. Nem a tisztán csengő énekhang a kulcs, hanem a spontaneitás, a közös öröm, a megélt együttes élmények adják az alapot a későbbi zeneszeretetre.
És arról még nem is beszéltem, hogy ezek a közös pillanatok milyen közel hozzák érzelmileg egymáshoz a szülőt és a gyermeket!

Persze, ha nem így tettünk, akkor sem késő. A zeneovi csoportjaimban tapasztalom, hogy azok az ovisok is élvezik, jól érzik magukat, akikkel valószínűleg eddig nem sokat énekelgettek otthon, bátortalanok talán, mégis, még így is megélnek egy olyan élményt együtt, a közös éneklésen, játékokon keresztül, ami hiszem, hogy jó magocskákat ültet el a lelkükben!

Én magam nagyon élvezem a velük töltött félórákat, fáradtan, de feltöltődve jövök el tőlük.
Bátorítalak, hogy próbáld ki Te is, akár egy egyszerű, régről megmaradt dalocskával kezdve!
Amit talán mindenki ismer, és a legkisebbeknek is megfelelő:

Zsipp-zsupp, kenderzsupp,
ha megázik, kidobjuk,
zsuppsz!

Kisbabákkal: karunkra fektetjük, úgy ringatjuk, a végén nagyobbat lendítünk
Nagyobbacskákkal: hóna alatt megfogjuk, úgy lóbázzuk a végén magasra emeljük vagy dobjuk
Ovisokkal: mintha fognánk egy nagy köteg kendert, lóbázzuk jobbra-balra, a végén eldobjuk képzeletben

Az ismétlés nagyon fontos, első alkalommal a baba még nem tudja, mi fog történni; másodjára megtanulja, harmadjára már várni is fogja talán a csattanót. Minden ismétléssel egyre jobban élvezi, lehet picit fokozni is, vagy újabb befejezéseket kitalálni.

Hamarosan újabb ötletekkel jövök!

Milyen lenne a lakásom...

... alapvetően gyerekek nélkül :D
Ha Te is kipróbálnád, milyen lenne a hozzád illő otthon, katt ide!
Szerintem jópofa. És van benen valami igazság, a képen látható nappaliban tutira jól érezném magam!

Zeneovi, bevezető

A történet ott kezdődik, hogy találkoztam a Ringató-val.

Egy bemutató óra volt, ami engem teljesen elvarázsolt. Arra gondoltam, ha lesz újból tanfolyamuk, szeretnék jelentkezni; mint kántor és háromgyerekes anyuka, talán megfelelek :)
Valamikor ez év első felében indult is, előtte volt egy meghallgatás, amire elmentünk Nórimmal. Nem részletezem, nem a legsikerültebb bemutatkozásom volt, ám a fő érv az elutasítás miatt az volt, hogy országos hálózatot építenek, így egy területre csak egy embert alkalmaznak, és hát pont volt magasabb zenei képesítésű jelentkező errefelől.
Sebaj, nem szomorodtam el, viszont titkon arra gondoltam, milyen kár, hogy a Kodály-módszer aztán abbamarad az óvodában :(

Nyár végén jön egy telefon a zeneiskolából, hogy vállalnék-e zeneovit, mert nincs épp rá emberük!
Nem sokat gondolkodtam, Anna járt 2 évet is, nagyjából tudtam, mi fán terem a dolog, ám azért beszereztem egy módszertani könyvet, meg sok-sok dalanyagot!

Lassan egy hónapja mennek is az alkalmak, talán itt az ideje, hogy megosszak ezekből néhány ötletet, otthon is használható éneket, és főleg azokat a szempontokat, amiket érdemes szem előtt tartani, ha fejleszteni szeretnéd gyermeked hallását, zenei érzékét.

Mottó: "Az óvodával, annak zenéjével foglalkozni nem mellékes kis pedagógiai kérdés, hanem országépítés." (Kodály Zoltán)

Azt gondolom, aki egy kicsit is odafigyel majd erre a területre, olyan kincset ad gyermekének, ami pótolhatatlan!

A sorozat hamarosan indul!

Közeledő szülinap!!!!

Annám lesz vasárnap 7 éves, ma megkapta az előajándékot, amiket én készítettem (látszik is rajta...) :DDD

Két rétegelt falemezt vettem, a kék táblafestékkel van lekenve 2 rétegben, a zöld akrilréteg alatt pedig 3 réteg mágnesfesték rejtőzik, így arra bármilyen mágneses holmit fel lehet majd tenni.

Jobboldalt pedig apróságoknak való tárolópoharak kerültek fellógatásra.


Lányom annyira örült, hogy ma hazaérve kb f5-6-ig csak az asztala tetején csücsült, és a táblára firkált :) Még Nórit is tanította...

Ötlet: Praktika szeptember

Sulidolgok

Mostanában Nóriról írogattam, most pótolom az eseményeket, először Annával :)
Így kezdődött az iskola, szeptember 1., reggel, még itthon:

Évnyitó után már az osztályban:

Aztán átöltözve várják az első osztályfőnöki órát:


Ami máig jellemző, hogy irtóra elfárad! És nehezen viseli a hosszas ücsörgést :)
Ami nekem nehéz, hogy egyre többször kell még itthon tanulnunk, pedig napközis. Fél 5 körül, miközben Nóri csak rajtam csimpaszkodva bír létezni, Tomi mindenért nyafogva fejezi ki anyahiányát, nagyon nehéz megbirkóznom a fáradt Annával, aki ráadásul rettenetes unja, hogy csupa egyforma dolgot kell írogatni több soron keresztül. Sajnos ha nem állok fölötte, elbámészkodik, vagy ha csinálja is, több a radírozás, mint a munka. És észrevettem, még a tartása is rossz, felhúzza a jobb vállát, úgy ír, így folyton a vállára kell tennem a kezemet.
Persze az sem segít a koncentrálásban neki, hogy Nóri és Tomi hangoskodnak, és engem követelnek a maguk módján.
Tegnap már én is kibuktam, egyszerűen lehetetlen háromfelé szakadni! Arra már nem is gondolok, hogy közben pakolásszak, vagy mást csináljak azon kívül, hogy próbálom a lelkük egyensúlyát biztosítani...
Le a kalappal azok előtt, akik ezt 8 órás munkarend mellett csinálják!

Folytatás

Nagyon besűrűsödtek a napok, Nóri minél többet van bölcsiben, annál kevesebb az időm :)
Na de sorjában...

5. nap: A leggázosabb nap! Már reggel azzal kezdte a pici lány, hogy ne is menjünk az intézmény közelébe se. Hiába ígértem bármit, Túró Rudit a boltból, gumicukrot, semmi sem használt. Végül úgy maradt ott, ahogyan pont nem akartam sohase otthagyni: lefejtették a nyakamból :((( Bőgött rendesen, én a kocsiban bőgtem egy sort, aztán teljes letörtségben átmentem egy barátnőmhöz inkább, minthogy otthon kóvályogjak és sajnáljam magunkat.
Ebéd után mentem érte megint, reggel sokáig sírt, és az udvaron is újrakezdte. Ám mikor meglátott, édes volt, mintha semmi sem történt volna!

Hétvége: végig azon vívódtam, én nem akarom többet így bölcsibe vinni, inkább kiveszem. Szombat este, kórust tartottam, őket is vinni kellett, hát még pisilni se engedett el a lány, félt, hogy otthagyom!
Hazaérve már teljesen kibuktam, Annám kérdezte, mi a baj, hát elsírtam neki az ő szintjén, mi bánt. Aztán Nóri is jön, mi baj, anya? Én szólni már nem tudtam, így Anna fogalmazta meg helyettem, amit megértett a dologból:
"Azért sír anya, mert te nem szeretsz bölcsibe járni!"
Nóci térül-fordul, majd odajön, közelről az arcomba néz, és kedvesen így szól: "Megyek bölcsibe!"

Na ezen még jobban elkezdtem bőgni...

Vasárnap, délelőtti Istentisztelet, közben a játszószobában szoktak lenni a picik. Nóri vígan, szó nélkül ment be, s hagyta, hogy részt vegyek az alkalmon! Csúcs, ezek szerint komolyan gondolta, amit mondott...

És tényleg: hétfőn, bár görbült a szája reggel, láthatólag visszaszorította a dolgot és bement, nem sírt egész nap! Sőt, már vetkőzött, hogy ott is alszik. Így kedden ott is aludt, és azóta is minden rendben!

Annyit kell azért hozzátegyek, hogy mióta bölcsizünk, minden este 11 körül felriad, és át kell menjek megnyugtatni. Volt, hogy végül velünk is aludt, illetve mióta ott is alszik, érezhetően kevés neki az az idő, amit velünk/velem tölt, mert nagyon felerősödött az akaratos énje, amit szinte alig lehet leszerelni, pedig annyira egy hullámhosszon voltunk... Tegnap este pedig elaludni is nehezen akart, simiznem kellett sokáig a hátát, gondolom, mert igényelte az együttlétet velem...

Bölcsi, 4. nap

Nem tudok épelméjű címet kitalálni, megígérem, hogy kb a 238. naptól már nem fogom számozni :DDD

Ma reggelire mentünk, megint azt hallgattam Nóritól, hogy jó a bölcsi, de anya nem megy el...
Aztán jött,a mitől féltem: az ajtón mikor be kellett volna menni, visszafordult és a nyakamba csimpaszkodott, de olyan erővel, hogy levegőt alig kaptam! Kattogott az agyam, most mitévő legyek, erővel nem fogom betoloncolni, de bemenni sincs értelme vele, annál rosszabb lesz eljönni... közben M. néni annyit mondott, hogy "Gyere, Nóri, még egy kicsit lehet játszani!", mire neki eszébe villant, hogy hozott egy babát, sarkon fordult érte, és vígan becsörtetett!!!

Én hazaérve azért jól kibőgtem magam...

Ebéd után mentem érte, fel voltam készülve rá, hogy megint egy síró-rívó gyerek fogad, de ezúttal is meglepett ez a nőszemély: vígan csacsogva érkezett, tele bendővel, pereccel a kezében, tele életerővel! Rögvest megkérdezte, kb 3 centiről az arcomba bámulva: "Na de hol voltál?" "Túró Rudit vettem Neked!" Többet nem faggatózott :D

M. néni azért elárulta, az udvaron azért volt ám bőgés, meglátta a kaput, vagy csak hatott rá a sok bömbölő aprónép? Mindegy is, végül megvigasztalódott.

Azért még mindig nem tudom, jól tettem-e, hogy beírattam őt...

A vízválasztónak hitt 3. nap

Nórikám egész reggel azt mondogatta, megyünk bölcsibe, de anya nem elmegy! Néha azt is hozzátette, M. néni ne vigyázzon Nórira...

Ezek után meglehetősen szorongva vártam a 9 órai bevonulásunkat, szerencsére még benn voltak -valahogy ott jobban szeret lenni. Lányom bevetette magát a kiskonyhába, én megkérdeztem, elmehetek-e venni neki Túró Rudit. Széles vigyor, igen, "és nem síjok!" volt a válasz. Ennyi. Leléptem.

10 óra felé már kinn voltak, egy bokor mögül kukucskáltam őt, vígan motorozott! M. néni észrevett, intett, hogy minden OK, így hazajöttem...

Fél 12-re mentünk érte párommal, amint meglátott, sírva borult a nyakunkba, láttam rajta, hogy irtóra elfáradt megint :) Volt némi sírás, állt a kapuban is, hogy "anya gyeje", összességében azért jobban sikerült, mint vártam.

Holnapi terv: reggelire megyünk, és ebéd előtt viszem el. Hát, kíváncsi leszek megint, hiszen okos lány ő, most is megfogalmazta, hogy azért sírt, mert anyához akart menni a bölcsiben. És ez természetes, a kérdés, hogy elfogadja-e, hogy nem lehet...