Játszóházban voltunk

Inkább a képek beszéljenek, Annáról nem tudtam fotót készíteni, mint a villám cikázott ide-oda :)))

Ünnepek utánra...

Én is kaptam...

Egyszer egy jól kereső apa úgy döntött, elviszi vidékre 7 éves kisfiát azzal a céllal, hogy megmutassa neki, milyen szegény emberek is vannak, és hogy a gyermek meglássa a dolgok értékét, és felfogja azt, hogy milyen szerencsés családban él.

Egy egyszerű falusi család házában szálltak meg, ahol egy napot és egy éjszakát töltöttek. Amikor a vidéki út végén tartottak, az apa megkérdezte fiát.

-Nos, mit gondolsz erről az útról?
-Nagyon jó volt apa!
-Láttad, hogy némelyek milyen szükségben és szegénységben élnek?
-Igen.
-És mit láttál meg mindebből?

-Azt, Apa, hogy nekünk egy kutyánk van, nekik négy. Nekünk egy medencénk
van otthon, ők meg egy tó partján laknak. A mi kertünket lámpák árasztják el fénnyel, az övékére pedig csillagok világítanak. A mi udvarunk a kerítésig tart, az övéké addig amíg a szem ellát. És végül láttam, hogy nekik van idejük beszélgetni egymással, és hogy boldog családként élnek.
Te és Anyu viszont egész nap dolgoztok, és alig látlak titeket.

Az apa csak fogta a kormányt, vezetett csöndben, mire a kisfiú hozzátette.

-Köszönöm Apa, hogy megmutattad, milyen gazdagok is lehetnénk.

Kinek mi a fontos.. : )

Karácsonyi dupla az ügyeleten

Nosztalgia, vagy hagyomány? Vagy tényleg ez a mi specialitásunk???

Szóval a történet ott kezdődik, hogy Tomi lábán benőtt a köröm, így hétfőn jártam vele a Heim Pálban. Dunsztkötés, szerdán újra mentünk, újra kötés, mára (dec. 25) voltunk visszarendelve.
Drukk, hogy ne kelljen műteni...

Dec. 24. reggel: Nórika elkezd köhögni. Sebaj, kap hurutoldót, biztos tőlem kapta el... a készülődés hevében telik a nap, délután templomba is mentünk, az este nem zökkenőmentes, de ráfogjuk az időjárásra a feszültebb légkört. Ajándékoknak örültünk, vacsora szuperfinom lett, elégedetten dőltünk ágyba.

Dec. 25. hajnali 2 óra: Nórika kruppos köhögésére ébredünk. Rutinosan plédbe csavarom, nyugtatom, majd odaállok vele a nyitott erkélyajtóba. Szerencse, hogy esik az eső, a hűvös pára a legjobb gyógyszer! Nyitott ajtónál aludtunk, legalábbis a lányunk aludt, mi felriadtunk minden mozdulására, lestük a légzését...

Reggel első utam a gyógyszertárba vezet, hisz miért is lenne itthon a jól bevált hurutoldóból? Majd csapat összeszed, irány a sebészeti ügyelet. Persze ünnepi díszben, onnan egyenesen anyumhoz tartunk, szerencsére a kötést lecserélték ragtapaszra, műtétre nincs szükség!!! Hurrá! Megjegyzem, a doktor úr annyira barátságos volt a fiamhoz, hogy minden feszültséget feloldott ezzel...

Anyumnál a lakoma fejedelmi, bár mi férjemmel dőltünk jobbra-balra az álmosságtól, azért a hangulat jó volt, békés. Lassan indulhatunk haza, gondolom, erre hatalmas csörrenés: Tomi nekiszaladt az üvegajtónak, ami kitört, a fülénél ömlik a vér!
Ügyelet, majd tovább a Tűzoltó utcába, sebészeti ügyeletre... a doki első mondata: mikor evett-ivott utoljára? Mert onnan 6 óra elteltével tudja altatni a varráshoz... és csak ezután vizsgálta meg! Kicsit összezuhantunk erre... A tenyeréből kiszedett egy szilánkot, majd bőrragasztóval egyszerűen odaragasztotta a széleket egymáshoz :)

Hálásak vagyunk, mert nem történt nagyobb baj; a vágás alig volt messzebb, mint a nyaki ütőér, de összekaszabolhatta volna az arcát is, a szeme sérülhetett volna, de nem sorolom, elégszer végigpörgettük már ezeket a lehetőségeket magunkban.
Hálásak vagyunk, mert Valaki vigyázott ránk, és nem engedte, hogy elveszítsük a fejünket.

Emlékezetes karácsony lett ez a mostani is!

Karácsonyi betegségek

Ezt láttuk az ablakból, mikor havazott :)

Mindig elhatározom, hogy rendszeresen írok azokról a dolgokról, amik foglalkoztatnak, történnek velünk. Aztán elsodornak az események, vállalások, elintézendők, legtöbbször arra sem jut idő, hogy párommal megbeszéljük a napi eseményeket :(
Pedig lenne miről, és sajnos a gondolatok, benyomások elszállnak hamar.

Milyen jó volt például lemenni vasárnap délután szánkózni! Mind az öten felszerelkeztünk, és hatalmas kacagások közepette húzták egymást is, meg mi is őket, Apával az élen :) Sajnálom, hogy fotómasinát nem vittem :(

Nagyon vártam a hétfőt, mint utolsó napot arra, hogy egyedül legyek itthon. Tervben volt az ajándékok szép becsomagolása, utolsó dolgok beszerzése, takarítás.
Ehelyett Tomival mentünk a Heim Pálba, mert begyulladt a lábán a köröm melletti terület. Bár volt stressz részemről -nem csupán azért, mit fognak művelni vele, az útviszonyok sem kedveztek egy ilyen kiránduláshoz-, mégis jó élmény volt vele kettesben lenni! Vittünk könyvet -állatosat, persze-, olvastunk, beszélgettünk várakozás közben. Annyira más volt rácsodálkozni az ő személyiségére, gesztusaira, mosolyára, hogy nem zavartak be egyéb testvér-tényezők! És megfogott az a bizalom, hogy minden félelemtől mentesen jött velem mindenhová... persze megkérdezte, rossz lesz-e, és őszntén csak annyit felelhettem: nem tudom, lehetséges... mégis teljes nyugalommal volt, mert velem volt. Elszorult a szívem a gondolatra, hogy pedig én nem tudom őt mindentől megvédeni, megóvni...

Amíg várakoztunk, felidéződött bennem az a karácsony is, amikor Szentestén, vacsora után még be kellett mennünk a Heim Pál ügyeletre... emlékezetes ünnep volt, a láz nem ment le, tüszős mandulagyulladás volt a ludas. Vagy amikor 24-én délelőtt a rendelésen Tomi antibiotikumot kapott, amitől aznap délután csalánkiütése lett... akkor a helyi ügyeleten jártunk, hogy írjanak fel más hatóanyagú gyógyszert.

Tavaly viszont azt jegyeztük fel a családi eseménynaptárba, hogy NEM volt beteg senki! :) Vajon most hogy lesz?
Két dolog körvonalazódik egyelőre: Tomi lábujja az egyik, hiszen ha ki kell vágni a benőtt körmöt, akkor ez bizony meghatározza majd az ünnepet; a másik, hogy jelenleg én vagyok beteg, köhögés, rekedtség, nátha tünetekkel... ennyit a tervezett gitáros-éneklős karácsonyunkról :)

Azért van jó is ebben. Megtanít arra, hogy az ünnep ne attól legyen ünnep, hogy minden a terv szerint halad, mindennel elkészülünk, tökéletes a csomagolás, az ajándékok, a rend, ragyog a lakás... az ünnep akkor is eljön, ha ezek közül semmi sem teljesül, a kérdés az, mi hogyan éljük ezt meg? Ha megtanuljuk elengedni a külsőségeket, akkor lehet igazán örülni egymás társaságának, az együttlétnek.
És lehet örülni annak, hogy Akiért az ünnep van, az maga sem pompában és gazdagságban született meg...

A karácsony Jézus születésnapja. Anna kicsi volt, amikor erre felkiáltott: akkor ugye sütünk tortát?
Hiszen Jézus családtag nálunk, akkor szülinapi torta és ünneplés jár :) Megadjuk?

Marcipános szaloncukor recept

Ezúttal az imént kipróbált és jelentem, jól sikerült marcipános szaloncukor készítését osztom meg Veletek! Érdemes kicsit pepecselni vele, mert az eredmény össze sem hasonlítható a boltival!

Hozzávalók:
20 dkg mandulabél (tisztított)
20 dkg porcukor
10 dkg aszalt gyümölcs
20 dkg étcsokoládé
ízlés szerint mandula aroma, fűszerek

Először is, elkészítjük magát a marcipánt.

20 dkg tisztított mandulabelet ledarálunk, pl. diódarálón, vagy aprítógép segítségével, majd 10 dkg porcukorral összekeverjük egy rozsdamentes edényben.
Másik 10 dkg porcukorból 0,5 dl vízzel szirupot főzünk: forrás után hagyjuk addig forrni, amíg picit sűrűsödik, majd hagyjuk kicsit kihűlni.
Ha már langyos, hozzákeverjük a cukros mandulához, kézzel összedolgozzuk, mint egy tésztát. Akinek nem elég erős a mandula íz, tehet bele kevés mandula aromát is.
Amennyiben híg lenne, becsomagolva -különben kiszárad- tegyük hűtőbe egy éjszakára!

Szaloncukor készítéshez tegyünk a masszához 10 dkg aszalt gyümölcsöt -én vörösáfonyával csináltam-, illetve egy kevés mézeskalács fűszerkeveréket, vagy fahéjat, szegfűszeget, ánizst, stb. Kézzel szaggassunk ki a masszából darabokat, formázzuk szaloncukor formára őket.

Gőz felett olvasszunk meg 15 dkg étcsokoládét, majd levéve a gőzről, keverjünk hozzá még 5 dkg összetört étcsokit, míg beleolvad. Így a csoki lehűl kissé és fényes lesz.
Az olvasztott csokiba mártsuk bele egyenként a marcipános tölteléket -elég félig-, majd tegyük zsírpapírra, míg megszilárdul a csokimáz.

Lehet csomagolni! Zsírpapírból vágjunk ki akkora darabokat, hogy kb 3 cm-rel túlérjen a szaloncukor végénél kétoldalt, és bele tudjuk hengeríteni a finomságot. Színes csomagolópapírból pedig akkorákat, ami szélességben akkora mint a zsírpapír, hosszban pedig kb 1,5 cm-rel lóg túl a szaloncukor végénél.
Tegyük le a színes csomagolót, rá a zsírpapírt, közepébe egy szaloncukrot, tekerjük fel, majd csavarjuk meg a két végét.

Jó étvágyat!

Első fellépés

Nagyon büszke voltam Annára, külön azért is, mert -ahogy egy osztálytársa fogalmazta: szolmista volt :)

Lyukas a lábaaaam!

Minden gyereknek vannak esti rigolyái. Kinek az alvós maci, más a hüvelykujjunkat bizgerálja... ezek voltak legalábbis ismertek eddig számomra, saját kis családom köréből.
Nóri hozott egy merőben újat, de mielőtt megmagyaráznám, kicsit visszatekintek a nem is olyan régi múltra... tavaly a karácsonyi szünetig pici lányunk csak és kizárólag kézben, állva ringatva volt hajlandó elaludni. Természetesen beépített radarral ellátva, elég volt arra gondolnom, elindulok az ágya felé, máris kinyílt a szeme! Ekkora már 20 hónapos volt, és súlyban is épp elég, hogy azt mondjuk, nem mehet ez így tovább!
A szünetet felhasználva -gondolván, minek szenvedjen a két nagy-, átvariáltuk a dolgot, este új szokások lettek kialakítva, ágyába Nóri be, én ágya mellé egy szivacsra, aztán hadd szóljon!
Szólt is, vagy két hétig, egyre rövidülő sírások árán rájött végül, milyen jó móka anyának ledobálni a holmiját, majd visszakérni, és ezt újra meg újra előadni. Mindezt röpke másfél-két órában töretlenül és lelkesen. Legalábbis ami őt illette ez ügyben.
Bírtam egy darabig, majd jött a következő lépés, midőn nem feküdtem az ágya mellé, inkább átvonultam a nappaliba, olyan nagyosan, TV-t nézni. Mert hallani nem hallottuk, az újbóli bőgések miatt...
Aztán ezt is megszokta, újabb mókát eszelvén ki, és ez a "lyukas a lábaaam!" Eltartott egy darabig, mire megfejtettük a titkot: addig rugdossa picinyke lábacskáit, míg azok kibújnak a takaró alól, és ezt hívja ő a maga nyelvezetén úgy, hogy kilyukadt a lába :) Na igen, eleinte jót vigyorogtunk eme kifejezésen, mígnem általánossá vált, esténként kb 218-szor, hogy betakargassuk a kis gazfickót...

Mára azért ritkult ez a dolog, köszönhetően elvetemült önállósági törekvéseinek, ugyanis megtanult egyedül betakarózni. Amit persze büszke örömmel mutatott meg nekünk, későn jőve rá, hogy ezzel a szülői berohangálós takarózásoknak bizony befellegzett...

Azért mindig van új a nap alatt, mostanában Tomival versenyt vihognak lefekvés címén, miközben Anna visít, hogy nem tud aludni... hát, nem tudom, jobb volt-e, amikor csak a lába lukadt ki...

Rohanás

Mindig elképzel valamit az ember lánya, aztán persze nem úgy valósul meg...
Így jártam én, is, augusztus végén már számlálva vissza a napokat, mikor kezdődik végre az iskola, óvoda, és végül a bölcsi is. Nem mintha szabadulni szerettem volna a gyerekektől, inkább vágytam már -7 év velük töltött idő után -, hogy kicsit magamban legyek, rendezzem a gondolataimat, elképzeléseimet, és persze a lakást is :)
Utóbbi volt a főfő vágyam, alaposan átpakolni, kiválogatni, kidobálni, elajándékozni, és nem utolsósorban, kitakarítani végre, egyszer, úgy igazán!
Gondoltam, reggelente 8-ra már itthon leszek, gyors reggeli, aztán délig tevékenykedek, utána fűzögetek (=munka), majd összeszedem őket, és este már csak velük kell foglalkozni.
Szép, igaz?

A valóság: néha reggelente muszáj boltba beugrani, mert elfogy a kenyér, a tej. A hétvége közeledtével majd egész délelőttös program egy nagyobb bevásárlás. A reggel 8 sokszor ugrik.
Postázni is szükséges néha, vagy épp elfogy a gyöngyöm, és el kell menni venni.
Mivel a zeneovira készülni is kell, az is időt vesz igénybe.
Naponta indítom a mosógépet, ezzel arányosan nő a vasalnivaló és eltennivaló ruha mennyisége.
Hazaérve muszáj összepakolni, beágyazni, mert különben nem bírok alkotni :) Általában a mosogatógép is várja, hogy ki- vagy bepakoljam.
Valamit enni kell ebédre.
Meg kell nézzem a leveleimet, fotózni kell az újabb ékszereket, szerkeszteni, feltölteni őket.
Valami kell ebédre is.
Nos, délelőttre ennyi elég is, ergo idő nem marad egy szekrényrendezésre, válogatásra, vagy épp alaposabb takarításra. Utána pedig muszáj gyöngyöt fűzni, és hipp-hopp, már mehetek is zeneovit tartani, majd a gyerekekért.

A leírás nem teljeskörű, azért arra elég, hogy rájöjjek: valamit változtatni kell!
Ha munka, akkor munka. Reggeli után kőkeményen le kell dolgoznom a munkaidőmet, hiába vagyok itthon. Különben nem fog menni.

Más hogy csinálja az otthoni munkát????